Bring Me to the Top of the World

Szorosan hozzábújtam, szinte elvesztem az ölelésében, és egy lehelet finom puszit nyomtam tökéletes nyakára.

 

Lenézett szemeimbe, majd elmosolyodott. Épp a terminál felé sétáltunk, kezemmel szinte szorítottam a kezét. Tudja a félelmem, nem szeretek nagy tömeg előtt vele mutatkozni. Félek, bevallom, hogy félek. Tartok az emberek reakcióitól, attól, hogy milyen szavakkal fogják becsmérelni a kapcsolatunkat, a szerelmünket. Persze, Bill már bevallott mindent a sajtónak, nem rejtegette az érzéseit irántam, én mégsem tudtam nyugodni azóta, hogy minden fan tudomást szerzett a szerelmünkről. Ebből kifolyólag már volt egy hatalmas balhé köztem és Bill között, nem tudta megérteni a félelmem… Természetesen azzal nyugtatott, hogy temérdek biztonsági őr fog körül venni bennünket, én még sem éreztem magam biztonságban az ilyen nyilvános helyeken. Hisz elég egy jól irányzott lövés, és én már nem is vagyok Bill barátnője.
Már régóta szerettem volna eljutni ide Milánóba, de most valahogy nem tudtam örülni neki. Féltem. A gondolatba is beleborzongtam, hogy kinn akár több száz rajongó is várhatja kedvenc énekesét. De ahogy meglátnak engem, mi lesz a reakció? Nekem esnek? Ordibálnak? Megtorpantam egy pillanatra. Bill, ahogy észrevette, szorosabban magához vont és közelebb hívta a biztonsági őröket. Kis csókot nyomott a homlokomra, majd újra elindultunk. A hatalmas üvegajtón először az egyik őr ment ki, majd még egy és csak utána mi. Szinte már a szédülés is elfogott, ahogy megpillantottam mennyien őrjöngnek kinn. Amennyire tudtam összehúztam magam, Szerelmemhez bújtam és kiléptünk. A félelmem be is igazolódott, ahogy rám néztek, ocsmány szavakkal kezdtek illetni. Bill csak simogatta a hátam megnyugtatásként, amíg az autóhoz nem értünk.
– Tudtam, hogy ez lesz! – csordult ki pár könnycsepp a szememből. – Mondtam, hogy kimegyek a személyzeti bejárón! De nem ugyan, vállaljuk fel a kapcsolatot! Végül is nem te lettél a „büdös ribanc”!
– De azt is tudtad, hogy ez lesz, ha velem vagy. Ezt vállaltad… – csapott idegesen az ülésre.
– Nem tudod elképzelni milyen érzés, ugye?! Fogalmad sincs Bill, hogy min megyek keresztül. Miattad…
– Akkor miért nem hagysz el?!
– Ezt most komolyan kérdezed? – szinte megrökönyödtem kérdése hallatán.
– Jól hallottad – karba tett kézzel helyeselt. – Tisztában vagy vele, hogy ki és micsoda vagyok a nagyvilágban. Énekes, modell, szinkronszínész.
– Én pedig csak egy egyszerű egyetemista, ugye?
– Nem ezt akartam kihozni belőle – hangja kissé alább hagyott.
– Persze, sosem ezt akarod közölni, mikor épp azt taglalod, hogy szerinted semmi értelme a felsőoktatásnak, csak időpocsékolás, hisz az életet úgy lehet megismerni, ha tapasztalatokat élünk át, nem úgy, ha könyveket bújunk.
– Ebben igazam van, Te is beláthatod.
– Hidd el, ha nekem is akkora szerencsém lett volna, mint nektek, hogy csak úgy felfedeznek egyik napról a másikra és egyből pénz áll a házhoz, akkor nem tanultam volna, hogy abból majd meg tudjak élni. De Te ezt nem érted, hisz már tizenöt évesen mindent a feneked alá toltak. Kicsi Bill így, kicsi Bill amúgy, cukormentes kóla light salival és fehér husival, csak hogy fényesre nyalják a segged.
– Na jó, ezt most fejezd be – hirtelen karom után kapott, és megszorított. Farkas szemet néztünk egymással, miközben Ő még ujjaival szorított.
– Kérek egy biztonsági őrt. Most!
– Minek neked az?
– Mit okoskodsz? Csak rendelj valakit mellém, és kész.
Némán elengedett, majd előre szólt egy Jeff nevű pasinak. Ő kiszállt, majd kinyitotta az ajtóm, és hagyta, hogy kiszálljak. Nem néztem vissza Billre, valahogy most nem vagyok kíváncsi rá. Ki akarom szellőztetni a fejem és át akarom gondolni a történteket.
Minél többet gondolkoztam, annál idegesebb lettem. Hogy lehet ekkora öntelt bunkó?! Fújtatva vágtattam az ismeretlenebbnél ismeretlenebb utcákon, igazából azt sem tudtam, hogy hova kéne eljutnom. Jeff kezdett kifulladni a követésemben. Nem is csodálom, szinte már futottam, ez a legjobb feszültség levezető számomra.
Szeretem Billt, teljes szívemből, szinte bármit képes lennék feladni a kapcsolatunkért, de néha képes a pénztől máshogy látni a világot. Én nem vagyok se híres, se gazdag, dolgozom az egyetem mellett, hogy a tandíjat fizetni tudjam. Ő soha nem fogja érezni, hogy néha milyen nehéz is ez. De hát a szerelem már csak ilyen… szemet hunyunk a másik hibái felett, kompromisszumokat kötünk.
– Kisasszony, ez a hotel, ahol megszállnak! – mutatott az utca másik oldalán álló hatalmas épületre Jeff, ezzel kirángatva a rengeteg gondolat közül.
– Remek! – szóltam oda pufogva és dobolni kezdtem a lábammal. – Sajnálom, nem akartam így beszélni, csak szétrobbanok az idegtől. Szerinted lehetséges, hogy külön szobában szálljak meg? – Meglepődve pillantott rám a férfi, és egy bólintással felelt a kérdésemre. Szó mi szó, Bill néha nagyon csúnyán tud viselkedni az alkalmazottakkal, ezért lassan már magukra sem veszik a parancsolgató megszólításokat.
Amint beléptem a hotelbe – oldalamon a testőrömmel –, egyből a recepció felé indultam meg. Csak akkor torpantam meg, mikor szinte kiszúrta a szemem az 5 csillag és a hatalmas aranyozott falberakások. Ehhez a luxushoz az én pénztárcám és az ösztöndíjam nem elég. Tanácstalanul hátra pillantottam, reméltem Jeff tud választ néma kétségbe esettségemre, de ekkor megláttam a felénk közeledő James-t, az én megmentőmet, illetve Bill személyi mindenesét. Ő rendezte az utunkat, a szállodát, Bill időbeosztásával is Ő van képben, Bill és én szinte csak tesszük, amit megszab. Egyébként rendes pasi lenne, ha Bill nem tette volna undokká a követeléseivel.
– Mégis hol voltál ennyi ideig? Tudod, hogy minden percetek be van osztva. Billt sem tudom lenyugtatni, mit csináltatok egymással?
– Nem mesélte el? Bár nem csodálom, ezzel én sem dicsekednék.
– Megbántott? – kérdezte most már kissé higgadtabban és tapintatosabban.
– Nem szeretnék róla beszélni, kellemetlen.
– Nyugodtan elmondhatod, nem mondom vissza neki. De gyere, felkísérlek a szobátokba, addig elmeséled. Jó?
– Nem szeretnék egy szobában vele lenni. Kivennél nekem egy külön álló kis szobát? Nem kell se erkély, se jakuzzi, ami gondolom, neki a hálószoba közepén fekszik el – vicces, de Bill eddig még sosem volt az én kis lakásomban, amit egyedül bérelek. Gondolom, nem nézné jó szemmel Ő urasága, hogy csak egyetlen tusoló van, és a beépített szekrényeim száma is csak a kettőt üti meg, nem hogy egy egész gardrób szobám legyen.
– Jaj, te lány.
Egyetlen szó nélkül kérte, amit szerettem volna, nem akadékoskodott. Amint megkaptam a 19-es szoba számot, fellifteztünk az adott emeletre. Jefftől már elköszöntem, nem akartam, hogy egész nap mellettem unja magát szegény.
– Ha valamire szükséged van, nyugodtan szólj. A 25-ös lakosztályban vagyok.
– Rendben, és köszönöm még egyszer.
Amint beléptem a szobámba, kicsit megnyugodtam. Nem volt hivalkodó, talán még hasonlított is az én szeretett lakásomra. Fáradtan dőltem le az ágyra – bár kissé hiányérzetem volt –, mégis egy pillanat alatt elszállt. Bill terjedelmes baritonját véltem meghallani a vékony falakon keresztül, nem lehet, hogy pont a mellette lévő szobát kaptam meg. Felálltam az ágyra és fülemet a falra tapasztva hallgatózni kezdtem.
– Tom! Kérlek, gyere ide, így nem vagyok képes kiállni annyi ember elé ilyen állapotban! James most szólt, hogy külön szobát vett ki. Sokszor összevesztünk már, de ilyen még nem volt! – ezután már csak pár hümmögést és egy „Jó, akkor cseszd meg!”-et hallottam, utána néma csend. Szívem szerint odamentem volna hozzá, szorosan megöleltem volna és a fülébe suttogtam volna, hogy nem lesz semmi baj. Hónapok óta csak így tudott megnyugodni egy-egy szereplés előtt. A női büszkeségem viszont visszafogott, nem bocsájthatok neki meg csak így. Akkor ugyanaz történne, mint most, vagy a múltkori veszekedésünk alkalmával. Tom többször mondta már, hogy túl jószívű vagyok Billhez, és így nagyon el fog szállni magától. Nem hittem neki ez idáig. – Talán ő tudna valami jó tanácsot adni – vettem elő a telefonomat és pár másodperccel később már a búgó hangot hallgatva vártam, hogy valaki válaszoljon.
– A tesóm egy idióta – szólt bele köszönés helyett a fiú.
– Szép felismerés, miért nem hallgattam rád régebben?!
– Hát igen, én soha nem tévedek – sóhajtott színpadiasan, majd nevetésben törtünk ki mindketten. – Mi a pálya csajszi? Miért hívtad a Nagy Tomot? – szinte láttam magam előtt az egoista vigyort az arcán.
– Gondolkoztam, és kéne egy terv, amivel megleckéztethetem a Billt. Te jó vagy az ilyenekben, segítesz nekem?
– Egyszerűen csak hagyd ott. – Szólalt meg végül Tom félpercnyi csend után.
– Micsoda? – kérdeztem vissza értetlenül.
– Mondom… Hagyd ott, gyere haza – Tom olyan könnyen jelentette ki ezt, mintha a szomszédos országban lennénk és nem Olaszban.
– De hát… De hát nem tehetem meg vele – érveltem kissé dadogva. – Már így is hót ideg a szereplése miatt – magyaráztam egy nagy sóhaj kíséretében.
– Már megint csak Ő… Te akarod megleckéztetni… Hát ez pont jó lenne.
– És nincs ennél drasztikusabb, de nem Billt cserbenhagyós terved? – bármennyire is mérges voltam most Billre, tudom, hogy sose bocsájtaná meg, ha most itt hagynám.
– Most mondjam azt, hogy vond meg tőle a szexet?! – nevetett fel hangosan Tom. – Azt Te se bírnád… Ennyire már ismerlek! – sajnos Tomnak tényleg igaza volt… azt én se bírnám. Elég Bill ártatlan, mindent megbántam és nagyon szeretlek nézése azokkal a csokoládébarna szemekkel, és máris mindent megbocsájtok.
– Rendben, igazad van, ez lesz a legjobb.
– Majd szólj, melyik géppel jössz, és kimegyek eléd a reptérre – ajánlotta fel nagylelkűen Tom.
– Köszi, majd még hívlak – azzal letettem a telefont.
Az ágyra vetődtem és néztem az ajtóban álló bőröndjeimet. Még jó, hogy nem csomagoltam ki. Felhívtam a recepciót és kértem, hogy foglaljanak le nekem egy jegyet a leghamarabbi járatra Los Angeles-be. Sajnos gép legközelebb csak hét órákor indul, akkor kezdődik Bill bemutatója.

Milánó pompázatossága az este beköszöntével mutatkozik meg igazán. Mialatt az emberek egy része siet haza a munkából, másoknak most indul be az élet. Így történt ez a La Gazette csarnokában is, ahol előkelőbbnél előkelőbb emberek foglalták el az őket megillető helyeket, újságírók és fotósok nyüzsögtek mindenhol, hogy az este minden pillanatát, mondatát megörökítsék.
Eközben a színfalak mögött a modelleké volt a főszerep. Öltöztették, sminkelték őket, és megkapták az utolsó instrukciókat is. Bill időközben fel s alá járkált idegességében. Nem ez volt az első divatbemutatója, de neki még is úgy tűnt, mintha soha az életében nem járt volna kint a színpadon, sőt még a közelében sem. Hiába volt rutinos, de eltűnni látszott az a fene nagy önbizalma is. Nem volt ki megnyugtassa, pedig mennyi bíztató szót kapott már asszisztensétől, kollégáitól. Mégis hiányzott neki még valaki, aki már puszta látványával, érintésével a mennyekbe tudta juttatni őt. Ott motoszkált belül egy furcsa érzés is, ami nem hagyta nyugodni, s még inkább idegesebbé tette. Sejteni sem sejtette, hogy a megérzése nem csal, és tényleg valami rossz fog történni.

Pár pillanat volt már csak hátra, hogy rá essen a sor, és kilépjen a színpadra. Asszisztense még megpróbálta menteni a menthetőt és megnyugtatni Billt.
– Bill, csak annyi, hogy kilépsz a kifutóra és voálá. Ennyi az egész.
– De nekem most ő kell! Hol van? Itt kellene lennie és meg kellene nyugtatnia! – A fiú már annyira ideges volt, hogy elkezdett toporzékolni, mint aki anyukájának hisztizik egy csokiért, amit már fogmosás után nem kaphat meg.
– Hát öhm… még mindig a szobájában van.
Bill észrevette azt a kis apró jelet, mikor asszisztense lehajtotta a fejét, mintha titkolna valamit.
– James, valamit nem mondasz el nekem. – Gyanakvóan felhúzta szemöldökét, és választ parancsolóan ránézett a nála sokkal alacsonyabb férfira.
– Jaj, Bill én próbáltam visszatartani, de annyira makacs az a lány, bébiszitter kellene neki. Hajthatatlan volt. Én meg hát mit tudtam volna tenni? Neked nem szólhattam, mert készülnöd kellett. Ennyi pénztől meg nem csúszhatunk el. Kérlek, menj ki a kifutóra és csináld végig!
– Hova ment, te idióta? Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? – Bill tajtékzott a dühtől.
– A re-reptérre ment. El fog repülni, vissza Los Angelesbe.
– Utána megyek…
– Ne tedd! Ezt végig kell csinálnod! Majd a show után elmehetsz felőlem, de most kérlek, maradj!- James már majdnem a szívinfarktus határán volt, de össze kellett magát szednie, hogy maradásra bírja a srácot.
*Most pedig, kedves nézőink, tekintsék meg a 2011-es évi Dior kollekciónkat*
A fények kihunytak, a modellek pedig a zene kezdetével elindultak. Billnek is indulnia kellett. Vajon hogy fog dönteni? Megint csak saját érdekeit figyeli, s önzőmód mutogatni fogja magát a sajtónak? Vagy most már a szívére hallgat és visszaszerzi élete egyik legfontosabb kincsét?

Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok. Eddig mindig csak az Ő érdekei voltak a szemem előtt és talán az egész kapcsolatunkban. Ez az első dolog, amit tényleg magamért csinálok. Lassan szedtem össze a táskáimat a földről, féltem, hogy valami hülyeséget tesz, ha rájön erre az egészre és utólag meg is bánja majd. Megerősítésképpen hívtam fel ötpercenként szegény Tomot, aki a végén szerintem már a háta közepére sem kívánt engem. Épp egy ilyen telefonon voltam túl, amikor kopogtak az ajtómon. Hatmillió gondolat száguldott végig a fejemen egyszerre. Talán Bill az? Feladta az önfejűségét értem? De ahogy kinyitottam az ajtót a csalódás érzete szántott végig minden porcikámon. James volt az.
– Hallom hazamész – mondta rideg hangon majd folytatta. – Én megértelek, megbántottak, de nekem az üzleti oldalát kell néznem minden dolognak. Nem mondhatod meg Billnek a bemutató előtt.
– Nem is állt szándékomban… – bunkó. – Egyébként kettőnk közül mindig is te voltál, aki nem tudott hazudni.
– Jó, a meglepetés buli, sajnálom. De ez milliókat jelenthet nekik, kicsit más téma.
– Tőlem nem fog visszajutni hozzá, megnyugodhatsz.
– Rendben, remélem, azért kibékültök. A kocsi kint fog várni úgy 20 perc múlva – nézett az órájára, majd elindult a lift felé.
Nem tud semmiről. Az jó, nem? Nyugodtan hazautazhatok, nem jön semmi közbe. Igen, ezt akarom! Na, jó, ez nem volt túl határozott kijelentés, meg amúgy is miért beszélgetek magamban?! Kezdek megőrülni, azt hiszem…

Bill vett egy nagy levegőt, még is tudta, hogy ennyi oxigén semmire sem lesz elegendő. Lehullt előtte a függöny, szemeit már az első pillanatokban bántották az éles vakuk, az erős lámpák. Már javában szólt a zene – ekkora körülbelül a színpad közepén kellett volna forognia, és csábosan néznie -, most mégis csak földbe gyökerezett lábakkal állt a több száz meghívott vendég előtt.
– Szépen kérlek Bill, told ki a segged, amíg szépen mondom!
De Bill szinte meg sem hallotta James parancsoló hangját, még mindig csak némán állt. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve oda sétált a bemondó hölgyhöz és kikapta a kezéből a mikrofont.
– Nem fogok magyarázkodni Önöknek, de sajnos nem tudom teljesíteni a rám kiszabott feladatot. A szerelmem épp most készül elhagyni az országot, hogy visszarepüljön Amerikába. Nélkülem… Sajnálom, de Ő most fontosabb.
Ennyi volt, nem több. A közönség egy része vagy megrökönyödve ült száját tátván, vagy épp halk tapsba kezdtek, ami a percek elmúlásával egyre csak hangosabb lett. Bill elmosolyodott, majd intett, és lerohant a színpadról. Rengeteg energiát adtak neki azok az emberek, akik tapsukkal bíztatták.
– Jeff vitte ki a reptérre? – Bill ismét zaklatott lett.
– Nem olyan rég láttam Jeff-t a színfalak mögött. Ő nincs vele.
– Mi az, hogy nincs vele? Hisz kirendeltem mellé. Ott kellene lenni vele lépten-nyomon.
Billt szinte egy áramütés szerű felismerés érte. Szerelme egyedül van Milánó utcáin… a fanok pontosan tudják, hogy melyik hotelben szálltak meg. Ebből baj lesz, érzi.
A szerelme egyedül a több száz fannal.

(Itt ketten is leírták ugyanazt a részt, és egyiket sem szeretném kihagyni, de a történet az előző résztől folytatódik.)
Bill magára erőltetett egy mosolyt, s elindult a kifutón. Egy kívülállónak úgy tűnne, minden rendben van, semmi gondja sincs… Közben mégsem… Döntenie kell… Választania kell a média és a szerelem között… Agya szüntelenül zakatolt, elmélyült a gondolataiban. Már csak arra lett figyelmes, hogy le is értek a színpadról, s a közös felsorakozás következik. Bill egyre csak gondolkozott, próbálta megtalálni a helyes utat.
Mikor minden modell egy sorban állt, Billt szólították fel, hogy mondja el a beszédét, mint sztárvendég.
Előrelépett a mikrofonhoz, s belekezdett.
– Először is, nagyon köszönöm, hogy itt lehetek, sokat jelent számomra, hiszen ez által is tapasztalatokat szerzek, és embereket ismerek meg. Viszont szeretnék mindenkitől elnézést kérni, de az est további részén nem tudok jelen lenni. Mindenki tudja, hogy van egy csodálatos barátnőm, akit hihetetlenül szeretek. Sajnos a minap összekaptunk, ugyanis a hírnév elvakított, és nem vettem észre azt, ami mindennél fontosabb… Nem álltam ki mellette, mikor támadások érték őt, mert azt hittem, ezt könnyen fel tudja majd dolgozni… Szeretném ezt helyrehozni, úgyhogy még egyszer elnézést, és köszönöm, hogy itt lehettem.
Bill nem mondott mást, csak fogta magát, s lerohant a kifutóról. Mikor már a színfalak mögött volt, gyorsan az órára pillantott. 18:56. Odakiáltott Jeffnek, aki egyből felkapta a kocsi kulcsot, s már indultak is a reptérre.
Bill idegességében összekulcsolta kezeit, s hirtelen eszébe jutott, hogy mi van akkor, ha ezzel a húzásával elintézte a modell karrierjét?
Na, tessék, már megint magára gondol… Gyorsan elhessegette a magával törődő gondolatait, s csak a lány arca lebegett a szeme előtt.
Mikor odaértek a reptérre, Bill feltépte az ajtót, s ismét rohanni kezdett. Odaszáguldott a jegypulthoz, s hadarni kezdett.
– Kérem, mikor megy a legközelebbi járat Los Angelesbe?
– Holnap délután 5 órakor. A legutóbbi pedig 5 perce szállt fel.
Bill nem tudott szólni, csak nézett maga elé. Az nem lehet, hogy elment… Nagy nehezen kipréselt magából egy köszönömöt, s odabotorkált egy székhez, majd leült.
Fél perce lehetett ott, mikor egy hangot hallott maga mögül, melyet annyira imád…

Ahogy James megígérte, a kocsi a hotel előtt várakozott, csak Jeff-t nem láttam sehol. Végül is, mindenki úgy tudja, hogy ott vagyok a bemutatón, nem kell félnem egy gyilkos tekintetű rajongótól sem. Beszálltam a sötétített ablakú autóba és a reptér felé vettük az irányt. Többször meg akartam szólalni, hogy forduljunk meg, menjünk a bemutatóra. Mennyivel jobban jártam volna. Az ablakon keresztül figyeltem a gyönyörűen kivilágított várost. Akaratlanul is az jutott eszembe, hogy hogyan lettem én Bill Kaulitz barátnője.

– Komolyan tegyél le, hallooooood! – sikítottam a fülébe. Olyan szabadnak éreztem magam, mint még soha.
– De miért? Most felviszlek a világ tetejére!
– Neked tényleg elment az eszed! – nevettem fel boldogan.
– Minden bizonnyal. – helyeselt – De élvezem minden pillanatát! – Némán tartott a kezében, és csak bambán bámultunk egymásra. Mióta megismertem, csak veszekedni tudtunk. Három szó után mindig kiabálni kezdtünk egymással. Ma volt az első nap, hogy el tudott szabadulni a bandától kicsit, és még egy rossz szava nem volt hozzám. Sosem láttam ez alatt a fél év alatt ilyen felhőtlennek. – Tudod, gondolkoztam. Én nem utállak.
– É-é-én sem téged. – Csak dadogni tudtam, ahogy megigézett azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel. Pár másodperc múlva az ajkait éreztem a sajátomon. Megrémisztett a helyzet, de borzalmasan élveztem, mohón kaptam újra és újra az ajkai után.
– Nézd, itt vagyunk! Elhoztalak a világ tetejére! – hajolt el tőlem, és nyitotta ki pár perc után a szemeit. Nem értettem miről beszél, amíg szét nem néztem. Egy hatalmas dombon álltunk, ahonnan az egész, gyönyörűen kivilágított várost látni lehetett. Tátott szájjal pillantottam körbe.
– Ezt soha nem fogom elfelejteni, köszönöm…
– Remélem is, tudod, amikor bemutatlak mindenkinek, mint a barátnőmet, szeretném, hogy csak ez a pillanat járjon a fejedben.
– A barátnődet? – kérdőn néztem rá. – Ebbe nekem nem kéne beleegyeznem?
– Azt hiszem már megtörtént…

Visszagondolva az egész olyan gyors volt. Örökösen martuk egymást, aztán hirtelen mi lettünk a világ legboldogabb szerelmespárja. Bárcsak itt lenne most, bárcsak újra elmennénk a világ tetejére, csak pár órára. A szemeimet eltöltötték a könnyek és lassan végigfolytak az arcomon. Abban a pillanatban pillantottam meg a reptér bejáratát.
– Kisasszony, megérkeztünk! Jó utat!
– Köszönöm.
Remegve lépdeltem az üvegajtó felé. Az út szinte kihalt volt, a tekintetem csak pár fiatal lányon akadt meg, akik nem messze tőlem sugdolóztak. Rossz érzés futott végig a testemen, akkor kezdtem ténylegesen megijedni, amikor ketten elindultak felém és egy falként beálltak elém. Próbáltam szó nélkül kikerülni őket, de nem engedtek.
– Hova, hova kislány? Elhagytad a biztonsági őrödet? Rossz ötlet volt.
– Csak haza szeretnék menni, kérlek…
– Na, abból nem eszel!
Sosem voltam egy erős lány, de ahogy öten körbe vettek, a lábaim még jobban elgyengültek. Segítségért kiáltottam, de senki sem hallott meg. Aki beszélt hozzám a torkomat szorítva az egyik eldugott sarokba nyomott. Bill az enyém lesz… suttogta a fülembe. Csak tehetetlenül kapálóztam, hogy levegőt nyerjek, nem sok sikerrel. Aztán egyszer csak elengedett. Fuldokolva csúsztam le a földre. Az egyikük kacagva emelte meg a fejemet. Egy hang sem jött ki a számon. Ribanc! Kiáltották többen majd egy hatalmas ütést éreztem az arcomon, a mellettem álló falnak csapódtam. Hallottam, ahogy a saját csontjaim ropognak. Amennyire magamnál voltam, az ütés helyéhez emeltem a kezem. Meleg vér csorgott rajta végig. Féltem, sőt rettegtem. Tudtam, hogy nem fognak engedni. Tudtam, hogy olyan sérüléseket szereztem, amiket csak valamilyen csoda folytán élhetek túl. Rúgásokat éreztem, de olyan távolinak tűnt az egész. Mintha kívülről látnám a saját testem. Sokan álltak körülöttem, aztán egyszer csak egy kocsi parkolt le. Mindenki elfutott. Ott voltam vérben feküdve, tele zúzódásokkal. De megpillantottam Őt. Amint felém rohan és ordítani kezd. Eljött miattam? Itt van tényleg? Kérlek, csak had érezzem még egyszer, hogy a karjaiban tart. Aztán elsötétült minden, a fájdalom hatalmas erővel nyilallt belém újra. De éreztem Őt! Ahogy zokog, és szorítja magához a testem. Utolsó pillanataimban én voltam a világ legboldogabb embere. Majd elmúlt minden fájdalmam, szárnyaltam. Találkozunk egy szebb életben, Szerelmem…